fényben ülés

anyu parádézik, mert lusta vagyok elmosogatni. kávéhiányom van, mert valaki mindig megissza előlem. bosszankodom is emiatt.adózom a napsütésnek meg a jó időnek. limonádét iszom, és szokásosan hülyeségeket írok a blogomba, csak azért, hogy eggyel több legyen. fecsegek a kivilágítatlan utakról, a szürke hétköznapokról, a három cukros kávéimról, ti még még ráadásul kíváncsiak is vagytok rá. nem is értem, miért. felettébb szórakoztató a káoszom. az epres teám, meg miegymásom. nem érzek semmit. csak lézengek és pirosra festem a körmöm.könyvekbe bújom és a virágos takaróm csücskét szorongatom, mintha félnék valamitől. nem félek. ez csak valami reflex, valami ingerre adott válasz. biztos a nyár hozza ki belőlem ezt. ezt a lustaságot, a semmittevést. most semmi sincs, megint minden visszarázódott a monoton és egyhangú létbe. a hétvégék néha felpezsdítenek, a sörök és a hetven forintos fröccsök a sarki kocsmákból. aztán megint minden folytatódik. elvágyódom innen egy mozgalmasabb testbe. valahova, ahol történik is valami. oda, ahol nem csak várnak az emberek. várjuk a csekély fizetést, várjuk a hétvégét, a szabadnapot, várjuk, míg megfő a leves. mindig csak ülünk és várunk. különösebben nincs semmi bajom, csak már jöhetne valami változás, ami óhatatlanul felforgat mindent. villámcsapásként belém hasíthatna valami. sok lesz a valami. bizonytalan. 

a magunk farka után futkosunk. kergetjük a céljainkat. miért is? van értelme? és, ha igen, akkor arra valaha rá fogok jönni? céltalanul bolyongunk, zsörtölődünk, nevetünk, tervezünk, megvalósítunk. sokan mondják, hogy a boldogságunkat szeretnénk. mindenki ezt keresné? ezért kutat? ezért dobogna a szívünk, hogy boldogok legyünk? csupán ezért? és ebből mi haszna a világnak? egyáltalán belőlem mi haszna a világnak? ez nem olyan reményvesztett gondolat, ami az embert akkor mardossa, ha már tényleg minden veszni látszik. önmagunk megtalálása a cél? ki kéne ismerni az univerzum minden egyes atomját? darabjaira kéne szedni, elemezni? futni kéne vagy megállni egy pillanatra? meg kéne kóstolni. rá kéne kapni az ízére, mint az epres vattacukorra. nem kéne keresni a miérteket. de úgy üres minden. légüres tér a tudatlanság. abban nincs semmi érdekes, ha megbékélsz magaddal. mindig kell lennie valami szálkának, ami láncreakciót vált ki. mindig kell lennie valaminek, ami elindít az úton. milyen útról beszélek? nincs is itt semmilyen út. nincs kitáblázva. nincs jó és rossz ösvény. nincs jó és rossz döntés. nincs "mi lett volna, ha.. " nincs mindennek oka és miértje. van, amit nem lehet csak úgy spontán körülírni és elmetaforázni. azt hiszem,az élet ilyen. metaforázhatatlan. megmagyarázhatatlan. sok hosszú szó, csak arra való, hogy belegabalyodjon az ember. funkciótlan lét. azt éneklik, hogy :"hogyha az életben boldog akarsz lenni.." akkor látni kell a szíveddel, és a szemeddel lesni. azt hiszem, ez a legfontosabb. de valami mindig közbe jön ebben az anyagias, idióta világban, ami meggátolja, hogy a szíveddel láss. de én azzal akarok. határozatlan vagyok és befolyásolható. egyszer fenn, egyszer lenn. az a legnehezebb az egészben, hogy köd borít mindent. nem látunk előre, csak az orrunkig. sötétben tapogatózunk. " a világ az ilyen, és itt vagy benne. hát mondd meg nekem, mi értelme van a táncnak. ha nem a szex meg a drogok, ami igazán kell. ez az a dolog, ami eltüntet, mint a szamarat a ködben." nem hiszem, hogy valaha is kapok válaszokat. 

egész nap rajtam lóg az a tipikus 'jaj, ne! már megint egy újabb nap'-érzés. egy órával később kelek, mint szoktam. nem iszok kávét, nem rajzolom meg a tusvonalam, néha a kapkodás miatt elfelejtek fogat mosni, rágóval pótolom. olyan lesz a nap, amilyen a reggel. kapkodós, nyúzott és szürke. "újabb reggelek, jól van felkelek." körülbelül ez a helyzet áll fenn, mikor meghallom a beck zoli hangját, és kinyitom a szemeimet. kétszeres ébresztő, hogy még véletlenül se aludhassak vissza, ennek ellenére így is sikerül. könyvre félrerakott reggeli pénzek, dalszöveggel telefirkált matek füzet, már csak húsz nap. visszaszámlálás indul. mindig is vártuk, elvágyódtunk, mert így van rendjén. nincs útjelző tábla. még mindig jobb, mint egy helyben toporzékolni, évek óta ugyanazt a kört futni újra meg újra.érdekesebb az ismeretlen, mint a megjárt út. szeretni fogom. új és titokzatos. egyre közelebb, szeptemberben ezért imádkoztam, aztán itt van. tessék meli, fogadd be az újat. 

tizenhét hússzal kezdődött az egész, mikor kértem egy diákot háromszázhuszonötért. bámultam az ablakon a tájat, szólt az azvilág a fülemben, ritmusára annak járt a lábam, és azon gondolkodtam, hogy mennyi minden áll még előttem, meg azon, hogy a jó napok polcra most jön még kettő. aztán mellém állt három srác rózsafüzérrel a nyakukban, és megérkeztünk. egyre jobban pulzált a szívem, aztán fotózkodtam a papp szabival, és az első sorban álltunk, középen. csíkosban, fekete-fehérben és pirosban, teszkós cipőben, és szép tusvonallal. akkor mondhatod, hogy jó volt az estéd, ha másnap a zöld-lila foltjaidat számlálhatod. az enyém az volt. jó, vagy inkább klassz. hideg és meleg, korsó sör, piros körmök, reggelig táncolni egy rossz cipőben, üvöltés és sikítás, kézen állni mindennek tetején, hintázni a világ peremén, fekete esernyő, fröccsök és apró pénz. imádtam. létezem és élvezem, így szép. igen, az. torkom szakadtából énekeltem, fogtuk egymás kezét fannival, nevettünk és foltokat szereztünk. a medencecsontom kilyukasztotta a beleimet, mikor az első sorban álltunk, és hátulról a színpadhoz préseltek, ráléptek a lábamra, és koncert közben azon imádkoztam, hogy bírja ki az ezerhatszáz forintos cipőm az estét. túlélő lábbeli. kibírta a hatalmas esőzést, ami miatt éjfélre már otthon feküdtünk izzadtan és büdösen, ahelyett, hogy irie maffiától felpezsdülve énekeltük volna, hogy there is a game, that we all play, it's called life. türüürüü. esőben futottunk, fogcsikorgatva próbáltam nem megfagyni, elkértem valamilyen b betűs srác pulcsiját, mert hogy fázom,ő meg már túl sokat ivott, és már megártott volna neki egy pohár víz is, odaadta, és a pulcsijában parádéztam. és mit csináltok, ha nincs koncert és éhesek vagytok? benyomja az ajtót,mert rá van írva, hogy : "tolni". előreenged.  odamentek a pulthoz. kér egy csibeburgert, én meg egy nagy hasábot. szörnyülködsz, hogy ötszáznyolcvanat kérnek tíz deka sült krumpliért. leülsz. mellé szórod a krumpli felét, a maradékot megeszed. letéped a burger csomagolásáról a csibét, mert aranyos, és elteszed a villámos rózsaszín pénztárcádba emlékbe. másnap tízkor kelünk és kakaót iszunk. vaníliás kürtöskalácsot majszolunk, miközben odett énekli, hogy: "odaadó vagyok bomló anyag, ami beléd épül, míg el nem fojt." közös kép, piros bond, "meli, még egy?" kiveszed az anyu táskájából a menta zöld öngyújtód, és meggyújtja neked, mert túlságosan fúj a szél, és te meg béna vagy..na, igen.. ilyen volt a hétvégém. 

"vannak olyan napok, amikor egyedül vagyok ébren. "